A könyv elsőként a lelkipásztorokhoz szál. Tapasztalataikat segíti újra
átgondolni, amelyekre a betegágy és telefon mellett, gyűléseken és
családlátogatáskor, oktatás vagy éppen nyaralás közben tettek szert.
Olyan lelkiséget igyekszik bemutatni, amely egyházias és
kiegyensúlyozott. Azaz: egyszerű, valósághű és éppen ezért bírálható.
Mikor egyszerű a lelkiség? Amikor átfogja a lelkipásztori tevékenység
különböző területeit és egyesíti azokat a lelkipásztor személyiségében.
Valósághű, ha nem idegenít el a mindennapi lelkkipásztorkodástól;
ellenkezőleg, mindjobban bevezet abba. Más szóval segít bennünket, hogy
az adott lelkipásztori feladatokat pontosabban észrevegyük és
elevenebben, nagyobb kíváncsisággal és higgadtsággal át is éljük. Végül
bírálható, ha nem igyekszik ájtatos szólamokkal „leszerelni” az
ellentétes tapasztalatokat, hanem kész változtatni önmagán az új
ismeretek alapján. A lelkiségnek ugyanis „hasznosnak” kell lennie.
A könyv tárgyal a papok és világiak közös lelkiségéről a
lelkipásztori szolgálatban. A pap ugyanis ma már egyetlen területen sem
képes egyedül és eredményesen dolgozni. Ahol viszont a papok és világi
hívők (főhivatásúan vagy önkéntesen szolgáló férfiak és nők)
együttműködését komolyan vették, ott olyan tapasztalatokra tettek szert
az utóbbi években, amelyek háttérbe szorítják a lelkiség régi, „rendekre”
összpontosító szemléletét. A közös út ugyanis sokkal fontosabb, mint a
kiindulópontok különbözősége; a meglepő közös eredmények
jelentőségtéljesebbek, mint a különféle felhatalmazások.
„Az Egyház útja az ember“ (Redemptor hominis). Így szövegezte meg a
sorsdöntő felfedezést II. János Pál pápa. A könyv címe ezért nemcsak
jelzi a lelkipásztorkodás egyik vonzó oldalát, hanem megadja végső
teológiái mércéjét is: Az ember emberré válását Isten színe előtt! Hisz
éppen ezért lett emberré az Isten. Ennek megvalósítását szolgálja a
lelkipásztorkodás. Ehhez kellenek az olyan lelkipásztorok, akik maguk is
emberék: emberséges emberek.
A mű fejezetei:
I. Lelkipásztorkodás mint vendéglátás (1. Az emberi szempont; 2. A
teológiai szempont; 3. A gyakorlati szempont)
II. A pap emberi helyzete napjainkban (1. Témánk súlya; 2. Tünetek;
3. A megoldás ára; 4. Lépések a szabadság felé; Utóirat: Az első
visszhang)
III. Papok és világiak a lelkipásztorkodásban (1. Új lelkipásztori
szolgálatok; 2. Az egyházi gyakorlat mércéje: Jézus érintkezési stílusa
[Lk 19,1-10]; 3. Miben áll a lelkipásztorkodás?; 4. A papok és a
lelkipásztorkodó laikusok közös lelkisége)
IV. Lelkipásztor, a megsebzett orvos (1. Ki a lelkipásztor?; 2.
Messiási legenda a megsebzett orvosról; 3. Gyakorlati következtetések
lelkipásztorok kiképzésére)
V. Ki az illetékes az igehirdetésre? (1. Bibliai szemléltető minta
[Iz 50,4-7]; 2. „Illetékesség” a társadalomtudományokban; 3. A hagyomány
hangja; 4. Igehirdetés és küldetés)
VI. A keresztelési oktatás terhe (1. A katekéta nehézségei; 2.
Nehézségek a hallgatóság miatt; 3. A helyzetből adódó zavarok; 4.
Összefoglalás)
VII. Uram, küldd le bölcsességedet, hogy munkámban velem legyen és
segítsen (Elmélkedés a Bölcsesség könyve 9. fejezetének 1-11. verséről –
Teológiai hallgatók számára)