Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Farkasfalvy Dénes: Testté vált szó. Evangélium Szent János szerint. Fordítás, jegyzetek és magyarázat. Második rész
A szentírástudomány művelésének mai helyzetében a János-evangélium
magyarázata rendkívül gyümölcsöző kiindulópontként szolgálhat egy olyan
szemlélet átadására, amely ismerni és elismerni akarja a bibliakritikát,
de nem torpan meg a kritikai ítéletek bizonytalansága vagy a történeti
rekonstrukciók tökéletlensége miatt. Helyette a hit segítségével
felismeri azt a teológiai távlatot és célt, amely az evangéliumok
szerzőit írásra indította. Így a hívő lélek készségével tudja hallgatni a
Krisztusról szóló apostoli hagyományt, elismerve a formák és
kifejezésmódok esendő emberi voltát, de egyben felismerve a Lélek ihlető
tevékenységét, az evangéliumok sugalló forrását.
A kommentár formája: a szöveg magyar fordítása, a jegyzetek és a
magyarázat, mely gyakorlatilag minden szakasz háromszoros tárgyalását
jelenti.
A mű célja „szolgálat” a szó minden értelmében — a keresztény egység
szempontjából is — abban a reményben, hogy az olvasót a János-evangélium
sok-sok rejtett kincsével megismerteti, további elmélkedésre, a testté
vált Szó imádságos keresésére ösztönzi, és így a Vele való találkozás
útjára segíti.
Ennek a második kötetnek az anyaga a János-evangéliumon belül is
könnyűszerrel külön egységként kezelhető. Időrendileg két húsvét, a
kenyérszaporítást követő (vö. 6,4) és a keresztrefeszítés húsvétja (vö.
11,55) között eltelt egyetlen év eseményeit foglalja magában. Helyesebben
talán így mondható: két húsvét között egyetlen év keretébe illeszkedik
bele az anyag. Az időbeli keret ugyanis nem a legfontosabb szerkesztési
szempont, ellenkezőleg: mesterségesen megalkotott egységbe foglalja össze
az itt tárgyalt anyagot. Aziránt nem lehet kétség, hogy Jánosnál a „Jelek
könyvében” Jézus helyzete a 6. fejezet végén drámai módon megváltozik:
ezentúl csak egy kis (többnyire értetlen) tanítványcsoport kíséri, és a
7. fejezettől fogva közelgő erőszakos halálának említése mintegy
refrénként visszatér. Ennek következtében ennek a második kötetnek a
tartalma teológiailag meglehetősen egységes: Jézus kilétének ismételt,
újabb és újabb oldalról megvilágított kinyilatkoztatását közli egy
növekvően ellenséges világgal szemben. Vagy talán a jánosi
világszemlélettel inkább egybehangzó tétel: Jézus kiléte és a világ
sátáni erői párhuzamosan, egyidejűleg és egymásnak felelve rajzolódnak ki
ezekben a fejezetekben. Ezért van bennük annyi párbeszéd, annyi vita,
annyi megújuló fenyegetés, vád- és védőbeszéd; annyiszor esik szó az
ítéletről, a hitről és hitetlenségről valamint a végső „felemelkedés”
szükségszerű bekövetkezéséről.
A háromkötetes kommentárnak ez a második kötete a következő tagolásban elemzi az evangélium 7–12. fejezetét:
5. Ötödik jel (7,1–10,21)
a) Meghasonlás a családdal (7,1–9)
b) Jézus a sátoros ünnepen (7,10–24)
c) Viták Jézus messiási mivoltáról (7,25–31)
d) Első kísérlet Jézus letartóztatására (7,32–36)
e) Jézus az élő vizek forrása (7,37–39)
f) Viták a nép és a vezetőség soraiban (7,40–52)
Kitérés: A házasságtörő asszony története (7,53–8,11)
g) Jézus a világ világossága (8,12–20)
h) Összecsapások a zsidókkal (8,21–59)
i) A vakon született meggyógyítása (9,1–12)
j) A vakon született kiközösítése (9,13–34)
k) Lelki vakság (9,35–41)
l) Jézus a jó Pásztor (10,1–21)
6. Hatodik jel (10,22–11,54)
a) Jézust a zsidók elvetik (10,22–39)
b) Jézus visszatér első működése színhelyére (10,40–42)
c) Lázár feltámasztása (11,1–44)
d) A főtanács elhatározza Jézus megölését (11,45–54)
7. Hetedik jel (11,55–12,50)
a) Mária kenete jelzi Jézus halálát (11,55–12,11)
b) Bevonulás Jeruzsálembe (12,12–19)
c) A görögök Jézussal akarnak találkozni (12,20–26)
d) Az Emberfia felmagasztalása (12,27–36)
e) A zsidóság elveti Jézus jeleit (12,37–43)
f) Jézus elvetése és az Atya ítélete (12,44–50)