Ez a könyv nem arra való, hogy elolvassuk, hanem hogy életre váltsuk, ami
benne van. Egy tapasztalat útmutatója és kísérője szeretne lenni: a Lélek
életének megtapasztalásáé. Föltételezi, hogy aki kezébe veszi, az hisz a
Szentlélek működésében: a Lélek erejében, aki bennünk él, megtanít a
szeretetre, és kialakítja bennünk Jézus Krisztust.
Jézus, az Istenember, egész földi életén át szakadatlan és bensőséges
kapcsolatban állt mennyei Atyjával. Mégis szükségét érezte, hogy időnként
visszavonuljon a magányba, és ott hosszú órákon, sőt napokon át
mindenestül az Atyával folytatott meghitt beszélgetésnek szentelje magát.
Mennyivel inkább rászorulunk akkor mi, gyönge emberek, hogy lélegzetet,
fényt és erőt merítsünk az Istennel való közvetlen érintkezésből! Ez
történik mindennapjainkban, amikor imádkozunk. De állandóan tapasztalnunk
kell, hogy különféle gátló tényezők — kedvezőtlen környezet, sürgős
tennivalók, nyomasztó gondok — állnak az óhajtott találkozás útjába.
Ilyenkor felfakad bennünk a vágy, hogy mi is hosszabb, zavartalan
összefüggő időt — néhány napot — szenteljünk az Istennel való
együttlétnek.
Ezt az Istenre és lelkünkre fordított időt hívjuk közhasználatú
kifejezéssel lelkigyakorlatnak. Bizonyos, hogy saját jóakaratunk és
igyekezetünk nélkülözhetetlen tényezője a sikernek: ezért vonulunk
magányba (hacsak lehet, környezetváltoztatással), ezért hallgatunk, ezért
vesszük komolyan az elmélkedésre kijelölt időt stb. Istennek azonban nem
lehet föltételeket szabni, kegyelmi érintései kiszámíthatatlanok. Ezért
beszél könyvünk szerzője inkább „tapasztalatról”, mindig új, szent
kalandról, amelyről sokszor nem tudjuk, hová vezet, de azt igen, hogy egy
szerető Kéz vezet: nyugodtan ráhagyatkozhatunk.
A lelkigyakorlat tehát elmélyülés Istenben, hogy felkészüljünk
sajátos küldetésünkre. Ezt a célt nem érjük el bármi tetszés szerinti
elmélkedéssel vagy szép előadások hallgatásával. Mindez jó és hasznos
ehet, de még nem lelkigyakorlat. Annak sajátos felépítése, mondhatni
logikája van. Megnyilvánul ez az irányító gondolatok (az ún.
lelkigyakorlatos „pontok”) egymásutánjában éppúgy, mint a
lelkigyakorlatozó céltudatos munkájában.
Sokféleképpen lehet ezt a következetes rendszert felépíteni, azaz
lelkigyakorlatot adni, illetőleg végezni. Könyvünk ahhoz a típushoz
tartozik, amelyet Loyolai Szent Ignác, a lelkigyakorlatok égi pártfogója
hagyott ránk saját élettapasztalatából és bőséges gyakorlatból leszűrt
Lelkigyakorlatos könyvében, s a lelkiélet mesterei és a pápák azóta is
folyvást ajánlanak.