Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Ferdinand Ritzel: Pio atya – 1973

1968. szept. 23-án költözött el Pio atya az élők sorából. Ő volt az első stigmatizált áldozópap. 50 évig viselte a szent sebeket testén láthatóan. Amint a középkorban szerzetalapító szent Atyja, Assziszi Szent Ferenc, Krisztus másaként jelent meg, úgy hirdette a megfeszített Krisztust korunknak Pio atya is.
Szent Péterhez hasonlóan ő is emberhalászatra kapott meghívást. Sok, és feltűnően „nagy hal” került hálójába. Pio atya rendkívüli képességgel megáldott gyóntató és lelkiatya volt. Korunk egyrészt csodaváró, igényli a csodát, hogy az emberiség gyenge hitét megszilárdítsa, másrészt értelmiségi rétege arra törekszik, hogy még a csoda lehetőségét is tagadja. Pio atya naponta új probléma elé állította az embereket. Sok rendkívüli jel és csoda történt vele kapcsolatban. Felvilágosult és vérszegényhitű korunk elutasítja a kérő ima erejét és Isten mindenhatóságát.
Urunk földi életének legmagasztosabb pillanatában rendelte a szeretet szentségét, mint önzetlen önfeláldozásának, kereszthalálának előrevételezését. Pio atyánál, mint a megfeszített Krisztus élő képmásánál sem volt másképp. A szentmiseáldozat volt napi tevékenységének középpontja. Minden szentmisében titokzatosan átélte Urunk szenvedését és halálát. Amint Krisztus életáldozatának bemutatásánál egy a pap és az áldozat, ugyanúgy Pio atya életének és tevékenységének legfőbb indítéka, hogy Krisztussal pappá és áldozattá váljék sokakért: minden emberért.

A könyv tartalma:
San Giovanni Rotondo-ról beszélnek az egész világon
Ki volt ez az Isten-szolgája, hogy ennyien zarándokoltak hozzá az egész világról?
Úton az oltár felé
Szeretet és szenvedés!
Az isteni szeretet működése lelkében
Jézus Krisztus hasonmása
A sebekkel ékesített áldozópap szentmiséje
Különböző kegyelmi ajándékok
Mégis Pio atya mit tud mondani a mai világnak?
Boldog hazatérés
Elmélkedés nagycsütörtök éjszakáján
Pio atya imája Jézus Szent Szívéhez
Boldoggáavatásának ügye
Ima Pio atya megdicsőüléséért


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1973 | Oldalszám: 64, [1] | Méret: 15x10 cm | Kötés: puha | Kiadó: Prugg Verlag | Nyelv: magyar | Fájl méret: 8 MB |