Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Boros László: Az emberben felénk hajló Isten
A könyv elmélkedései a keresztény élet alapvető feszültségére keresik a feleletet. Két kérdéssel lehet kifejezni ezt a feszültséget; mind a kettőt már századokkal ezelőtt szabatosan megfogalmazták olyan emberek, akik a maguk módján becsületesen próbáltak igazán keresztények lenni: „Hogyan lesz Isten kegyelmes hozzám?” – és: „Hogyan lesz belőlem igazi ember?”
Annyiban találok kegyelmes Istenre, amennyiben igazi ember leszek. Kereszténynek lenni alapjában véve azt jelenti, hogy hiszek Krisztusban, vagyis a megtestesült Istenben. A végtelen és kifejezhetetlen Isten emberré lett. Ezért, ezóta, ebben az emberré lett Istenben embernek lenni maga is kegyelem. Az emberi lét mélyes mélyén ott csordogál az örökkévalóság forrása. Az emberségért való fáradozás tüskebokrában kigyúl az Abszolútum lángja. Amióta Isten emberré lett, azóta mindenütt, ahol valami emberi történik, már az isteni is jelen van. Az emberség titka lényegi kapcsolatban áll Isten megtestesülésével. Megtestesülésével Isten a teljes emberi valóságot átjárta. Igazán emberré lett. Magára vette – a bűnön kívül – a teljes emberséget, tehát azt is, ami olyan borzasztóan mindennapi, ami megszokott, ami mindig ugyanaz, ami észrevétlen.
A könyv elmélkedései:
Elmélkedés az igazlelkűségről
Elmélkedés a megbecsülésről
Elmélkedés a tiszteletről
Elmélkedés az örömről
Elmélkedés a barátságról
Elmélkedés a szeretetről
Elmélkedés a nagylelkűségről
Elmélkedés a higgadtságról
Elmélkedés az egyenességről
Elmélkedés az alázatról