Lukács evangélista két könyvet hagyott az emberiségre: evangéliumát és az
„Apostolok cselekedetei”-t. A két könyvet Isten szava köti össze. Ez
fogja össze a két időszakot is, amelyről a két írás szól: Jézus idejét és
az Egyház rákövetkező időszakát. Lukács „történeti munkája” Isten
szavának történetét akarja elmondani. Ez a szó Jézusban szólalt meg, és a
keresztények missziós igehirdetésében működik tovább. Ezt a gondolatot
fejezi ki az Apostolok cselekedeteinek mondata: „örömhírt hirdetünk
nektek. Isten az atyáknak tett ígéretét nekünk, gyermekeiknek
teljesítette, azáltal, hogy elküldte Jézust”.
Az evangélium kiindulópontja és alapja mindannak, ami az Apostolok
cselekedeteinek történetében bontakozott ki. Mert a Szó, amelyet Isten
hozzánk intézett: Jézus üdvözítő működése Júdeábán. Jézus Krisztus
története, a „Krisztus-esemény” tehát Isten szava, amit az apostolok
igehirdetése közvetít. Lukács a Krisztus-eseményt úgy állítja elénk, mint
az atyákhoz szóló prófétai jövendölések beteljesülését, és egyben mint az
Apostolok cselekedeteiben leírt missziós igehirdetés kiindulópontját.
Mindaz, amit az Apostolok cselekedeteinek könyve Isten szaváról elmond,
Jézus Krisztus életében már előzőleg kifejezésre jutott. Az evangélista
olyan Krisztus-képet rajzolt, amely Jézust mint Isten szavát állítja
elénk. Az „Apostolok cselekedetei” szolgáltatja a kulcsot az evangélium
megértéséhez.
Jézus úgy áll előttünk, mint „szóban és tettben hatalmas próféta” (Lk
24,19). Több, mint próféta: a végső idők Küldöttje, Isten Szentje, sőt
Isten Fia. Azért az ő szava végső kinyilatkoztatás, döntő, végleges szó.
Stöger könyve Lukács evangéliumának szövegét és részletes
magyarázatát adja.